Ilona vagyok. Közel a hatvanhoz. Most felmerül benned a kérdés, hogy mit keresek itt? És jogos! Egy évvel ezelőtt én is feltettem volna magamnak ezt a kérdést. Most mégis úgy gondoltam megosztom veled, hogy hogyan lettem a Mezőkövesdi Futballcsapat szurkolója.

Talán azzal kezdeném, hogy hitvallásom szerint azért születünk ide a Földre, hogy tanuljunk. Tanuljunk az Élet iskolájában, hogy majdan, amikor eltávozunk, lelkünk megannyi tapasztalattal gazdagítsa a világmindenséget. Bizony ez az iskola nem könnyű, ezt mindannyian tudjuk.
Én magam is megéltem sok-sok nehézséget és sok-sok csodát, úgy racionális, mint spirituális oldalról. Őszinte vagyok, a sport sosem érdekelt nagyon, a futball meg különösen nem. Sokszor dühös voltam férfi családtagjaimra, hogy mit tudnak rajta szeretni, hogy tudnak órákig meccset nézni.
De úgy tűnik, ez így nem volt rendjén.
Az élet úgy hozta, hogy hosszú hónapokig úgymond egy fedél alatt laktam a csapat egyik játékosával. Ma ezt úgy értékelem, hogy Isten nekem őt küldte tanítómnak. Nem túlzok! Egy futballista is lehet tanító az Élet iskolájában.
Ahogy nap, mint nap láttam azt a fegyelmezett felkészülést minden egyes meccsre, amikor együtt örültünk a sikereknek és együtt éltünk meg egy-egy kudarcot. És látni azt az erőt, ahogyan egy sportember felül tud emelkedni a kudarcon és teljes lendülettel és bizalommal újra elindulni a következő meccsre.
Hát igen, ezek a benyomások vittek el engem is az első (és a többi) meccsre.
És ott megértettem férfi társaink rajongását. Ők bizonyára sokkal hamarabb tudták azt, amit én csak nemrég tudok, hogy egy-egy mérkőzés sikere akár másodperceken múlhat. Hogy ezeknek a játékosoknak úgy mentálisan, mint fizikailag nagyon toppon kell lenniük a 90 perc alatt. Itt a játék egy nagyon komoly feladat. Aztán rájöttem, hogy a szurkolók ezt a 90 percet mentálisan együtt élik a játékosokkal. És ez adja az igazi átlényegülést. Nagy részben férfi társainknak, mivel még inkább ők járnak többen a meccsekre. 90 percig nincs gyötrődés az élet nehézségein, addig játék és küzdelem van. És ha nyer a csapat,  akkor siker! Ez felér egy komoly meditációval!
Aztán mikor kedves ismerősöm azt mesélte, hogy számára az volt a legmeghatóbb, amikor az egyik győztes meccs után egy szurkoló könnyes szemmel ilyen mód mondott köszönetet, „.......... köszönöm....... ma van az 58. születésnapom és ennél nagyobb ajándékot nem kaphattam volna”.
Akkor azt mondom, hogy a futball nem a brutalitásról és a randalírozásról szól, legalábbis itt Mezőkövesden biztos, hogy nem! Folytatás következik......